2024. november 20., szerda

Mennybevittetettem a családom és barátaim megismertetésére

Üzenet a mennyből Valentinának Papagnának Sydney-ben, Ausztráliában 2024. október 31-én

Reggel az angyal eljött és magával vitte a mennybe. Egy gyönyörű kertben találkoztam szent emberekkel, mintegy négyszáz fehér ruhában öltözött hölggyel. Sokukat ismertek földön is, amikor még éltek.

Ezen csoport között láttam nővérem Angelát, unokatestvérünket Antoniát, aki New Yorkban élt és akitől elvágtak miután elhagytuk Szlovéniát ifjúkorunkban, valamint más rokonainkat és sok gyerekkori barátaimat. Ez a csoport főleg az új érkezőkből állt. Ezek a hölgyek mind öreg korukban haltak meg, de itt a mennyben mindegyikük fiatalnak tűnt.

Annyira boldogok és vidámok voltak, de ami lenyűgözte, az nevetésük és kacagásuk volt.

Kérdeztem tőlük: „Mi csináltok? Miért nevettek mind?”

Válaszoltak: „Mert boldogok vagyunk, mert együtt gyűlünk, sétálunk és beszélgetünk, nevetünk, dicsérjük Uratunkat és köszönjük neki. Imádkozunk mindazért a földön levőkért.”

Egyikük sem kérdezett tőlem senkiről itt a földön, beleértve szeretteiket sem. Nem hiányoltak senkit a földön — teljesek a szerelemben. Kacagnak, mert mindegyiküket ismeri egymás. Uratunk tudta, mennyire szerették és barátok voltak életük során a földön, így engedélyezte nekik együtt lenninek osztani.

Kérdeztem tőlük: „Ha fáradnak, most alszanak?”

Válaszoltak: „Oh, ha akarunk, lefeküdhetünk, de nem vagyunk fátolmak.”

Mondtam nekik: „Na, én hozzászoknék ehhez.”

A hölgyek mondták: „Valentina, maradsz velünk? Te vagy az, aki segített nekünk idejönni.”

Szerettem volna velük maradtam, de az angyal megszakította és mondta: „Jöjj, nem tudunk tovább tartózkodni. Átkell menned az úton. Egy hölgy vár rád — valami magyarázatot akar adni neked.”

Mondtam a hölgyeknek: „Visszajövök.”

Az angyal és én átkelünk az úton sűrű növényzet között és egy kétemeletes épület mellett. Felfelé, az épület külső falán nagyon nagy szobrokat láttam a Szent Családról — Boldog Szüzet, Szt. Józsefet és a Kis Jézust. Esetleg nem látott még ilyeneket korábbi mennybejárásaim során.

Bebementünk az épületbe, ahol egy érett, szép és szent hölgy üdvözölt bennünket, fehér ruhában kék árnyalatokkal — ez azt jelenti, hogy magasabb helyen van a mennyben és többet érdemel. Kezében papírlapot tartott. Néhányan mások is jelen voltak.

Gondoltam: ‘Ismerem ezt a hölgyet — már egyszer találkoztam vele a mennyben’.

A hölgy nem mondta el nevem, de azt mondta: „Én vagyok az csoportokat irányító. Én rendezem be a csoportokat, de Uratunk hozza össze őket. Útmutatásom és vezérlöm őket. Mint iskolában — megmondom nekik mit kell csinálniuk, mikor imádkozniuk, mikor dicsérik Istent, de szabadok vannak. Szabadságuk van.” Ezután elmesélte nekem, hogyan imádkoznak a földön levőkért.

Ez az asszony meg akarta magyarázni, hogy amikor először érkeznek a lelkek a Mennybe, segítséget igényelnek ahhoz, hogy megszokják a mennyei életet és megtudják, hova menjenek és mit csináljanak. Ő gondoskodik ezekről a csoportokról és vezeti őket. Sokat van ilyen csoport a Mennyben.

Az angyal mondta: „Most vissza kell térned a csoportodhoz.”

Megfordultam, hogy az ajtón át menjek ki a épületből és visszatérjek azokhoz a nőkhöz, akiket csak találkoztam. Amint odajuttam az ajtóig, négy angyal zárta el a bejáratot. Nem voltak nagyon magas angyalak, hanem leborulva feküdtek a földön, megakadályozva kilépésem. Két másik angyal állt közvetlenül előttem, mindkét oldalamon.

Mondtam az angyaloknak: „Vissza kell mennem a másik csoporthoz. Hogyan juthatnék ki az ajtón, ha ti itt vagytok? Kérlek, álljatok fel?”

Felelték: „Nem tehetünk semmit. Nincs engedélyed arra, hogy ott legyél.”

Mondtam: „Miért nem? Csak most jöttem onnan, és vissza akarok menni. Hogyan jutnám ki innen?” Zavarodva néztem hátra, hogy a szent asszony segíthet-e kilépni az épületből, de ő más emberekkel volt elfoglalva.

Ekkor, mint a széllökések, megjelent mi Urunk Jézus tőlem közel, térdpengetve közeledett hozzám, megfogta lábaimat és ölébe szorította. Megjöttem arra, hogy hosszú szoknyát viszek a Mennyben. Annak látványa olyan megrázó volt és szégyenletes is. Majd mi Urunk vidáman nevetett, én is nevertem, együtt nevertünk.

Mondta: „Látod, hiába aggódsz — Én vagyok az egyetlen, aki engedélyt adhat neked kilépni, senki más!”

Ekkor rájöttem, hogy ez volt az oka, amiért a mennyei angyalok leborulva feküdtek; mi Urunkra vártak.

Mondta: "Látod Tanításomat? Mindenben én adom engedélyt — semmi nem történik nálam nélkül. Bármit megtehetem, amit akarok. Mindannyian engem követnek, de nem szigorú vagyok velük — mindenkit szeretek."

„Tudod miért tettem ezt [lábaimat fogva]? Nagyon bús és lehangolt voltál, sok szenvedést éreztél, és jöttem felvidítani téged — ez a kis jutalmad. Látsz, mennyire vidámok vagyunk. Most mindketten boldogok.”

Mi Urunk olyan örömöt töltött bele engem, hogy amikor ő nevetett, én is nevertem. Csak nevertünk és nevertünk.

Kérdezte Jézus Úr: „Láttad, mennyire barátságosak és vidámok mindannyian a Mennyben?”

Mondtam: „Úr, te teljes szürprízek!”

Mi Urunk és én boldogan nevertünk, úgy mint az utcán lévő nők — mindnyájan örömben és boldogságban. Az angyalok leborulva maradtak egész időm alatt mi Urunkkal együtt.

Amikor hazatértem, gondoltam: ‘Ó, nem hiszem el — miért fogott volna a mi Urunk a lábaimba — kissé szorongattam’.

Míg kávét készítettem a konyhámban, mondtam a Boldogságos Anyánknak: „Ó, Boldog Anya, kissé szorongattam azért, amit a mi Urunk tett.”

Ő mondta: „A Fiúm nagyon szereti téged — szeret kicsit tréfálkozni gyermekeivel. Eljön felvidítani, mert sok szenvedést viselsz.”

Nagyon megérintett a mi Urunk cselekedetei. Ő olyan szép. Mindenet tud: hogy vagy, mit érezsz és miben részesülsz. Tudja minden kis rostot az ember létezéséből.

A Boldogságos Anya mondta: „Látsz hány szépen barátod volt — mindannyian boldogok a Mennyben. Semmi hiányzik nekik. De nagyon nehéz meggyőzni az embereket, hogy mi van a Túlvilágon.”

A szenvedésen át örülhetsz a Mennyben, és ez mind a Szentlélek szelleméből származik, amivel lélegszünk.

Forrás: ➥ valentina-sydneyseer.com.au